Kritika /Sokkoló harc az arénában / Mészáros B. Endre / Dunántúli Napló

Parasztopera Minden együtt van, amit egy mai darabtól elvárunk 
Zenés ballada, vagy ha úgy tetszik, abszurd tragédia a Pécsi Nemzeti új bemutatója, valójában pedig egy Mohácsi-esszenciát láthatunk, minden eddiginél sokrétűbb, letisztultabb kivitelben. 


 Ha valaki Mohácsi János miatt megy el megnézni a Pécsi Nemzeti új bemutatóját, a Parasztoperát, az nem fog csalódni. Ebben a darabban egyszerre megtalálható a rendező korábban Pécsett bemutatott összes erénye, a Képzelt beteg poénos aktualitása, az Istenítélet csapatjátékban érzékeltetett tragédiája, Az elveszett levél karakterekben és tartalomban is megelevenedő társadalomkritikája. Ha valaki azért jön el, mert látta a Pintér Béla Társulat országos sikert arató Parasztoperáját, ugyancsak jól fogja érezni magát: az alternatív, formabontó, kísérleti darabot most beemelték a kőszínházba, pazar rendezői ötletekkel, díszletekkel és jelmezekkel, egy még hitelesebb és érzékletesebb környezetbe. 
Ha valaki azért megy színházba, hogy jól szórakozzon, az másfél órán át lenyűgöző, nevetésre és sírásra ingerlő zenés balladisztikus történetet láthat, több kiemelkedő alakítással. Aki pedig a dolgok mögé szeretne látni, az is megkapja a magáét, ez a darab eleinte csak a falu, aztán az egész magyar társadalom kritikája, de a katartikus befejezés még ennél is messzebbre mutat. 
Pintér Béláék az ezredfordulót követően csináltak egy formabontó zenés abszurd darabot, ahol nagyot ütött az Arany János balladáinak mélységét, tragikumát idéző tartalom, főként, hogy kemény poénos beszólásokkal lazították a feszes mondatokat. A pécsi társulat most továbbmegy ennél, gesztusokkal, testbeszéddel, kiemelkedő színészi alakításokkal fokozzák és méginkább aktualizálják a személyes kapcsolatokban rejlő feszültségeket, vibrál a színpad, ahol Herczeg Adrienn, Köles Ferenc és Zayzon Zsolt megfordul. Aztán ez az „antikolt magyaros színház” magával ragadja a fiatalokat is, Józsa Richárd, Märcz Fruzsina és Győrfi Anna ugyancsak felnő a feladathoz, a ki-ki harcban profi pofonokat elhelyezve. Egyedül a pap (Ottlik Ádám) marad ki ebből az adok-kapokból, de megbocsátó szavai elszállnak a szélben. Az öregek, Balikó Tamás és Nyakó Julia pedig a „lírai” gyilkossági jelenetben nyújtanak emlékezeteset. Összességében egy szigorúan, és következetesen végigvitt történetet kapunk, ahol az egyén tragédiáját vetítik ki a családra, majd az egész társadalomra, és az abszurd beszólások, a Clint Eastwoodot és hollywoodi dívákat parodizáló pillanatok, a pornóbetétek ellenére mindvégig a gondolati mélység dominál. Egy kis magyar Sodoma és Gomorra elevenedik meg a színen,  hiába a lótás-futás, innen nincs menekvés senkinek. A násznép tagjai – akik a történetet ülve énekelve végigasszisztálják, holott tisztük szerint bizonyosan valamilyen formában rokonságban, vagy barátságban állnak a tragédiát elszenvedőkkel – csak az utolsó jelentben kapnak valódi szerepet, a mélység fölött egy hatalmas kereszten táncolnak. Mert mindannyiunknak megvan a magunk keresztje, így vígad a magyar, kisebb-nagyobb véres tragédiákon át halad előre, minden emberöltő elteltével újrakezdve, de a régi fájdalmakat és sérelmeket egymásra halmozva, azokat soha nem feledve. Ha pedig valakinek nem lenne világos, hogy maga is a násznéphez tartozik, akkor nézzen szét a nézőtéren: a kamarateremben egy arénát építettek, ahol a küzdőtéren zajlik a tragédia, az egyik oldalon a násznép és a zenekar, a másikon pedig a közönség ül a sorokban. 


Mészáros B. Endre / Dunántúli Napló / 2010 03 08, hétfő, 4. oldal

Riport Zayzon Zsolttal

Hányadik operaszereped a Parasztopera?

Zayzon Zsolt: Természetesen az első. Persze van sok olyan kolléga, aki vitatni fogja, mi is a szó szerinti operaszerep, mert pédául ott van Frosch, amelyet Latabár is színészként játszott, de legyen ennyi elég: az első.

Hogy állsz az énekesi szereppel?

Z.ZS.: Nem jól, mert féltem, és most is félek az oerettektől, musicalektől. Én a népzenei kultúrán nőttem fel. Itt meg egy kicsit azt találom előnynek, hogy ismerem azokat a népdallamokat, amelyekből ez adarab össze van ollózva. Lehet, hogy Darvas Bence megsértődik ezen, hogy össze van ollózva, de nem kell, mert én hallom és a néző is hallja, azért ez egy komoly meló.

Milyen érzés egy férfinak a darabban Cowboy-nak lenni?

Z.ZS.: Nem tudom, erről még nem beszéltünk Mohával (Mohácsi János), hogy mennyire jelenjenek meg azok szerepek, amelyeket a spagetti westernekből ismerünk. De hát egy amerikából szabadult emberről van szó, nem egy “orig” amerikairól. Mohán múlik, mennyi annak a hozadéka, ha megmutatjuk, hogy abban a másik kultúrában megfürdött ember mit hoz magával.

A szereped szerint te a múltból jössz vissza.

Z.ZS.: Nem a múltból jövök vissza, hanem ez egy múltidézés. Itt négy ember emlékezik rám. De nem tudom, lelőjük-e a poént, hogy kik ők? Mégis, most azt mondom, most nem lövöldözünk.

Félsz-e a színpadi szexjelenettől?

Z.ZS.: Konkrétan a Parasztoperában? Nem, mert az igazából az nem egy nature jelenet lesz, mert amit eddig láttam, úgy tűnik, nem kell nekünk Adrival (Herczeg Adrienn) meztelenre veztkőznük.  Hosszan lehet beszélni a színpadi szexjelenetekről, de lássuk inkább mi lesz a színpadon.

Figyeled-e a darab közben a nézőkre gyakorolt hatásod?

Z.ZS.: Próbálom nem figyelni, de az ember a reakciókat hallja, ám kinézni nem szoktam, mert azt amatőrnek tartom. De hát minden épelméjű színész hallja, érzi azokat az energiákat, amik a száz fejű szörny felől jönnek.

A darab beli szerepedben viszzatérsz az egykori otthonodba. Beépítesz a szerepdbe a saját életedből, amikor ezt látjuk a színpadon?

Z.ZS.: Mindenképpen. Legalábbis megróbálom felidézni azt amit érzek, amikor nyaranta hazamegyek, mert egy évben egyszer tudok hazamenni, és azok az érzések őszinték, mert az ember nem hazudik önmagának.

Hova mész haza?

Z.ZS.: Csíkszeredába.

Hogyan kanyargott idáig az életed? Kérlek mondj városneveket.

Z.ZS.: Csíkszereda, Marosvásárhely, Pécs.

Mennyi ideje élsz Pécsett, és mennyire érzed itthon magadat?

Z.ZS.: Ezt mindig úgy mondom, hogy én mindig évadban mérem az időt, és már öt évadja élek itt. Ha a színházban foglakoztatva van a színész, akkor annak a színháznak olyan kell lennie mint egy otthon. És otthon se mindig jó. De alapvetően jól érzem magam itt, ebben a városban.

És szeretnék még feltenni egy kérdést...

Z.ZS.: Amire azt fogom mondani: - Pujka! Pontos j-vel.

Mi tudjuk mit jelent ez, de áruld el másnak is: mi ez?

Z.ZS.: Ezt nem áruljuk el, legyen ez a mi titkunk.