A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécs. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 8., hétfő

Kritika/Tragédia újrahasznosítva/Pethő Tibor/ Magyar Nemzet

„Parasztopera Pécsett · Sokszorosan rétegzett struktúra helyett egysíkú értelmezés a budapesti Szkénében játszott, a múlt bűnei miatt tragédiába torkolló lakodalom a központi helyszíne Pintér Béla Parasztoperájának. A művet most Pécsett is bemutatták Mohácsi János rendezésében.


Pintér Béla eddigi legnagyobb truvájának tartják sokan –valószínűleg jogosan – a Parasztoperát. A barokkot az erdélyi népzenével harmóniába gyúró, zenés, erősen balladai töltetű, a mítoszok sorsszerűségét idézõ darab Pintér társulatának elõadásában már bejárta a fél világot, s a hírek szerint mindenütt nagy sikert aratott. Bár a szerző-rendező nem vonta kétségbe, hogy drámái képesek önálló életet élni, eddig senki sem próbálkozott komolyabban azzal, hogy Pintér valamelyik művét színre vigye. Mohácsi János súlyos kihívás elé állította magát, amikor megkísérelte a nehéz, szinte lehetetlennek tűnõ feladatot, különnválasztani az író és a rendezõ Pintér Bélát. Tiszteletre méltó vállalkozásából ugyanakkor első blikkre kiderül, hogy Pintér rendezésének szinte delejes hatása van Mohácsira, ami nem jó jel. A díszlet talán akaratlanul is erre utal: a színen jórészt újrahasznosított eszközökbõl, összelapított sörösdobozokból, felcsíkozott papírhulladékokból megépített tárgyakkal találkozhatunk. Az „újrahasznosított előadás” maga is sokszor a Pintér-rendezés feltűnő másolata, s mint utánzat természetesen gyengébb, mint az eredeti. Igaz, Mohácsinak nagy mozgástere nem is volt, hisz a darab szövegéből és zenéjébõl adódóan erőteljesen determinált. Talán – s feltételezhetõ, így lesz ez még néhány évig – a Parasztoperát nem is nagyon lehet másként relevánsan színre vinni, mint ahogy azt saját művével Pintér megtette. A beiktatott módosítások ugyanakkor sokszor következetlenek: a Pintérnél látható stilizált játékot például, nem lehet tudni, miért, helyenként megbontja, helyenként meghagyja. Ennek egyik velejárója az atmoszféra roncsolódása mellett, hogy a szöveget éppen nem mondó vagy nem éneklő színészek néhányszor feltűnően nem tudnak mit kezdeni magukkal. Az így beálló üresjáratokat természetesnek szánt apró gesztusokkal, vagyis valódi mesterségbeli manírokkal kénytelenek kitölteni. Nem válik a játék javára a néhány beiktatott geg sem, amelyek felesleges idétlenségükkel, nem oldják a darabbéli feszült helyzeteket, hanem koloncként rakódnak az elõadásra. Ráadásul a szereplők hangja gyakran elvész, feltűnõ időnként az erõlködés, a hamisság, hiába erõsíti õket Mohácsi egy násznépnek álcázott alkalmi kórussal. Igaz, a pécsi kamaraszínházban sokkal nagyobb teret kell beénekelni, mint Pintér Béla társulatának a Szkénében, a mikroport használata viszont segíthetett volna. Az experimentum periculosum a bemutató alapján sikertelennek tűnik: a darab sokszorosan rétegzett struktúrája érvényét veszti, egysíkú értelmezési lehetőségek előtt nyitva meg a teret. A külső szemmel sok szempontból talán mosolyt fakasztó vidéki létmódra feleslegesen rájátszva a rosszabb kabarétréfákból és vasutasfilmekből jól ismert „bunkóparasztos” sztereotípia és olcsó viccelődés irányába rontja a művet a rendezés. A szép, balladisztikus tragédia többek között talán ezért sem bontakozhat ki a maga teljességében.
(Pintér Béla: Parasztopera. Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Rendezõ: Mohácsi János.)”


Pethő Tibor / Magyar Nemzet  / 2010. március 8, hétfő, 15.oldal

2010. március 2., kedd

Riport Herczeg Adriennel












 Annyi sikeres nagy szerep után mi az, ami ebben a darabban kihívást jelen számodra?

Herczeg Adrienn: Az például, hogy végig kell énekelni, mert ez opera, de gondolom, mondta ezt más is. A karakter, amit a szerepem mutat, csak látszólag egyszerű. Ezek a típusú karakterek nagyon vágynak arra, hogy cicababák legyenek, de itt azt gondolom, hogy sokkal mélyebben kell éreznem, hogy megmutassam, mi legyen ebben a nőben, hogy majd megsejthessük, mit miért csinál.
A próbák alapján mit látsz, mennyire terhel le az a Parasztopera előadása?
H. A.:  Hát ez nagyon fura, mert nem fizikailag terhel le igazán, és álltunk már más darabban többet a színpadon a Jánosnál (Mohácsi János), ezt tudjuk. Itt inkább az a truváj, ha másfél óra alatt szét tudom csapni magam. Itt ha valaki csak ügyes, akkor túl könnyű lesz.
Nehéz számodra eljátszani egy színpadi szexjelenetet?
H. A.:  Nem. Ez amit a színpadon csinálok, ez nem intim szféra. Az baromi jó, hogy ha el tudom felejteni, hogy ha ott van a néző, de a színpadi szerep nem magánélet.
Az énekes szerep mennyire újdonság számodra?
H. A.:  Játszottam már zenés darabban, sőt musicalben is, de az más. Ez egy opera, és most nagyon büszke vagyok arra, hogy operaénekessé avanzsáltam. Mikor először megtanultuk a dalokat, akkor nagyon szépen kellett énekelni, de a próbák alatt már rájössz arra, hogy érezni kell nagyokat, és már nem csak az ének fontos. Van amikor tisztán éneklek, ha kell rekedtes vagyok, de akkor valószínű, már nem csak arra kell hogy figyeljek, hogy az a hang hogy szóljon.
A sikeres színházi szerepeid nyomasztanak téged egy új előadás próbái előtt?
H. A.:  Azt gondolom, ami bennem van, az nem egy olyan elvárás, amit mások állítottak fel nekem. Én élek magammal, én magam várok el magamtól, annyit amennyit, nem a szakma várja el, sőt azt hiszem, nem lehetne úgy létezni, hogy a szakmára figyelsz.
Mit gondolsz, mennyire önálló egy színész teljesítménye?
H. A.:  Minden színházi játék csapatjáték. A társulatról, ami itt van, azt gondolom hogy az utóbbi évek alatt egyre jobb lett, és jobb lesz, hihetetlen jó társulat.
Érzed-e vidéki színházi beskatulyázást a társulattal kapcsolatban?
H. A.:  Azt gondolom, a jelen pillanatban, és bízom abban, hogy így látja ezt más is, hogy pécsi színésznek lenni most igen is sikk. Igen is, van hely, ahonnan szeretnének idejönni, és ma a társulat és az előadások együtt jelentik azt a húzóerőt, amit mások is éreznek. 
Mit vársz a mostani premiertől?
H. A.:  Különösebben mit? Hogy oda lesznek az emberek.